Higiéné a középkori Angliában – a városi legendák szerint:
Több helyen olvasható, most a facebookon terjed:
Több helyen olvasható, most a facebookon terjed:
1. Legközelebb, ha kézmosás közben úgy tűnik, túl hideg a víz, gondolj a következőkre: Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel a hagyomány szerint az évi fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedéséért a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak kezükben. Ez lett a későbbi menyasszonyi csokor.
2. A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett tűnni benne. Innen ered a mondás is: "Don't throw the baby out with the bath" – Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!
3. A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: "It's raining cats and dogs"- Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.
4. A gazdag házak padlója kőlapokból volt kirakva. Esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban és melegebb legyen. Idővel annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor egyszerűen kicsúszott az ajtón. Ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb (angolul threshold).
5. Disznóhúshoz ritkán jutottak, ilyenkor nagyon különlegesnek érezték magukat. Ha ekkor vendégük is volt, tüntetően lelógatták a sonkát a gerendáról. Tehetősnek számított az a férfi, aki "could bring home the bacon" ("sonkát tudott hazahozni"). Keveset vágtak a sonkából, szétosztották a vendégek között, és elégedetten "chewed the fat" rágcsálták a zsíros darabokat az asztalnál.
6. A kenyérosztásnak is megvolt a sajátos szabálya: A dolgozók kapták a kenyér égett alját, a család a kenyér belét, és a vendégek, megtiszteltetésképpen, a kenyér felső kérgét ("upper crust").
7. Ólomkupákból itták whiskyvel a sört és ez a kevert ital napokig leverte lábáról fogyasztóját. Úgy feküdtek az útszélen, mintha kómában lettek volna. Rendszerint kinyújtóztatták a részeget a konyhaasztalon 2 -3 napig, a körülötte egybegyűlt család evett ivott és várta, hogy felébred-e.... Így vált szokássá a virrasztás ("to wake up" - felébredni)!
8. Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat és az úgynevezett csontok házába vitték ("bone-house"), így a sírhelyeket újból fel tudták használni. Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt kötöttek a végére. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat "graveyard shift" – ami ma az éjszakai műszakot jelöli - és a csengő hangja életet mentett ("saved by the bell").
9. A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával (kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. (F. U. C. K.), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai "fuck" angol szó.
10. Hihetetlen, de az, amire a 21. században egy egész ipar épült, azt régen sokkal egyszerűbben oldották meg: igaz, így szabadítva el betegségeket, járványokat. A középkorban ugyanis nemes egyszerűséggel az éjjeli tálba "végzett" dolgokat kiöntötték az ablakon, egyenesen az utcára. A másik megoldás is valami hasonló volt: a várakba úgynevezett gardróbot építettek, vagyis egy olyan terasz-szerűséget, amely zárt volt, és amely kívülről a fal síkjából kiemelkedett. Az alján egy lyuk volt, ezen keresztül pottyant ki a bent ülő salakanyaga.
Az angol WC-t csak a 16. században egy Sir John Harrington találta fel, ám az még évtizedekig nem terjedt el, bár Erzsébet királynő próbálkozott vele, és udvarában építtetett egy illemhelyet - nem nagy sikerrel, nem szerették ugyanis használni az alattvalók. Az angol, vízöblítéses toalett végül csak a 19. században vált széles körben ismertté és használttá, ám még sokáig nem volt hozzá WC-papír, bármilyen hihetetlennek is tűnik. A tekercses segítség egyrészt egy Gayetty nevű New York-i vállalkozó nevéhez fűződik,aki kitalálta, hogy a papírral könnyen tisztán tarthatják alfelüket az emberek. Ám egy távoli országban már jóval korábban rájöttek erre: Hung Wu kínai császár bizonyíthatóan használt már lepedő nagyságú papírt a 14. században. Mára pedig - mint említettük - egy egész iparág épült a WC köré: illatos, zenélő, önmagától működő toalettek, intelligens illemhelyek egész arzenálja várja a magukon könnyíteni vágyókat.”
forrás
forrás
A Facebookon terjedő szöveget Pétertől kaptam meg, aki mindjárt egy ezzel foglalkozó cikk linkjét is csatolta. A magyar fordítás egy hosszabb angol szöveg részlete, amely a Snopes szerint 1999 óta terjed a neten. Az eredeti gyűjtés egyes pontjai nem is annyira a kor higiéniáját akarják bemutatni, hanem bizonyos angol kifejezések, szokások, mondások keletkezésének történetét Anne Hathaway esküvőjének apropóján (nem összetévesztendő az Oscar-díjas színésznővel). A teljes szöveg azonban inkább egyfajta szórakoztató képzelgés, mint hiteles történelmi visszatekintés vagy etimológiai miniszótár. Példaképp íme néhány szómagyarázat ellenőrzése a Snopes szerzőjének cikkéből (dőlt betűvel a részletek a szövegből, utána az állítás csekkolása).
“Legközelebb, ha kézmosás közben úgy tűnik, túl hideg a víz, gondolj a következőkre: Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel a hagyomány szerint az évi fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedéséért a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak kezükben. Ez lett a későbbi menyasszonyi csokor.”
Bár az egész testet érő, mindennapos fürdőzésről – a megfelelő körülmények hiánya miatt – szó sem lehetett az 1500-as években, az emberek a rendelkezésükre álló eszközökkel azért igyekeztek megtisztítani magukat. A menyasszonyi csokor szokásának kialakulásának pedig semmi köze nincs az emberek szagához, az a szexualitás és a termékenység szimbólumaként vonult be az esküvői kellékek közé – részletesebben ebben a Snopes-cikkben olvashattok róla.
“A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett tűnni benne. Innen ered a mondás is: “Don’t throw the baby out with the bath” – Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!”
A német eredetű “Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!” mondás első írásbeli megjelenése egy 1512-es szatirikus írás. Ebben azonban csak egy jól megjegyezhető metaforaként szerepelt arra vonatkozólag, hogy nem érdemes túlreagálni dolgokat.
“A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: “It’s raining cats and dogs”- Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.”
A macskák és kutyák égből potyogásával riogató mondás a 17. századból származik, és többféle magyarázat is létezik rá. Egyesek szerint a nagy esőzések során a vízelvezető rendszerekből előbukkanó állattetemekre utal, más feltételezések szerint azonban a francia catadoupe (jelentése: vízesés) szóból származik – vagyis semmi köze a cat és dog szavakhoz. Ami pedig a baldachinos ágyat illeti: az inkább szolgált dekoratív célokat, továbbá az előkelő társadalmi státusz kifejezését, valamint a hő megtartását, mint védekezést a felülről potyogó állatok ellen. Ráadásul csak a leggazdabbak engedhették meg maguknak, akik jó eséllyel nem is nádfedeles házakban éltek.
“Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat és az úgynevezett csontok házába vitték (“bone-house”), így a sírhelyeket újból fel tudták használni. Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt kötöttek a végére. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat “graveyard shift” – ami ma az éjszakai műszakot jelöli – és a csengő hangja életet mentett (“saved by the bell”).”
Ami a magyar fordításban “elég sok”, az az angol verzióban egy kicsit konkrétabb: “huszonötből egy”. Mármint hogy állítólag ilyen gyakorisággal találtak karcolásnyomokat a koporsóban, ami azt jelentette, hogy valakit élve temettek el. A Snopes szerint ez azonban túlzás: bár voltak ilyen esetek a történelem folyamán (és nem csak a 15. századra jellemzően), ennél azért kisebb gyakorisággal. Az “élő halottat” jelző biztonsági berendezések sem az elemzett kor termékei, hanem jellemzően a 19. században jöttek divatba – a Snopes egy másik cikke részletesebben is bemutatja ezeket. A “graveyard shift” kifejezés első írásos változata pedig az 1800-as évekből származik, és a sötét, csendes – és ezért egyesek számára talán kísérteties – éjjeli-hajnali munkaórák kifejező jellemzésére született. A “csengő hangja mentette meg” kifejezés sem 16. századi, hanem a 19. század végén jelent meg az ökölvívás világában.
Update | A cikk megírása után ajánlotta figyelmembe Zádori Zsolt egy írását, amely az élve eltemetéstől való 19. századi félelem jelenségét járja körül. Cikkének érdekessége az a megállapítás, miszerint a tetszhaláltól való kollektív rettegés idehaza hozzájárult a szervezett életmentés és a korszerű holttestkezelés megteremtéséhez is. Aztán a társadalom egészét átitató fóbiából – még ha a nép hiedelemvilágából nem is kopott ki teljesen – a 19. század végére inkább regényes elbeszéléselem lett.
“A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával (kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. (F. U. C. K.), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai “fuck” angol szó.”
A szövegnek ez a pontja nem része a Snopes által elemzett angol gyűjtésnek, azt a lista fordítója valahonnan máshonnan emelhette be. A teljesen nonszensz állításról egyébként már 2006-ban szó esett az oldalon: eszerint az állítás se tartalmilag, se nyelvileg nem stimmel. Egyrészt az alattvalóknak még a legsötétebb középkorban sem kellett általánosan engedélyt kérniük a királytól a szexhez (pláne mindezt kiírniuk az ajtajukra), másrészt a fornication (paráználkodás) csupán házasság előtti és azon kívüli szeretkezések esetén használatos szó – házaspárok esetében nem. Maga a fuck a nyelvtudósok többsége szerint rokonságban áll a más germán eredetű, hasonló értelmű szavakkal, de mivel használata évszázadokon át tabu volt, írott formában ritkán jelent meg – és ezért pontosan nem is határozható meg a keletkezése.
A Snopes teljes cikkét az összes állítással és azok ellenőrzésével itt találjátok.